Épület történet
Magyarország Ház, Brüsszel
A brüsszeli királyi palota előtt elterülő Parc de Bruxelles-re néző, a Rue de la Loi és a Rue Ducale által határolt saroképület eredeti tervei 1778-ban, B. Guimard tervei szerint születtek, valósággá pedig három évvel később, a kiváló építőmesterként és építészként is jegyzett Josse Massion általi megvásárlása után váltak valóra. A XIX. század folyamán előbb egy Windischgrätz herceg, majd az orániai herceg szárnysegédje, végül pedig a felső tízezerhez tartozó Blondel és Hendecourt családok kezében lévő épület a századfordulón, több átépítést követően jutott a belga állam birtokába. A XVIII. század végi részleteket ma is rejtő ház főbejárata 1815 után került a mai helyére, a mai U-alakú térformáját és méretét pedig 1870-re nyerte el. A Belga Pénzügyminisztérium is ebben az épületben kapott helyett. A magyar állam 2021-ben vásárolta meg az ingatlant. Teljes felújítása 2024. nyarán fejeződött be és nyitott meg Magyarország Házaként.
A magyar identitást, a magyar kultúrát meghatározó nemzeti büszkeségeket bemutató reprezentatív létesítmény a modern korszerűség szellemében várja látogatóit.
A belsőépítészeti koncepciót a városi palotákban szokásos tematikus terek – például szivarszoba, kék szalon, könyvtár – ihlették. A diplomáciát szolgáló külképviseleti épületünk egyes reprezentatív termeihez hazánknak Európában és a világban betöltött pozíciójához méltó, az országimázsunkat erősítő hungarikumok bemutatására alkalmas tematikát rendeltünk: a földszinten az irodalom, a gasztronómia és festészet kapott helyet, míg az első emeleten a magyar zene, népművészet és tudomány legjavából kapunk ízelítőt.
Ez a tematika lehetővé teszi, hogy merítkezzünk történelmi múltunkból és kitekintést adjunk jelenünk értékeire. Inspirálódtunk irodalmunk és festészetünk európai szintű műveiből, zenei hagyományainkból, unikális népművészeti tradícióinkból, Nobel-díjasaink vívmányaiból.
Magyarország Ház Brüsszel – 1000 Brüsszel, Rue de la Loi 9. Belgium
Vagyonkezelő és üzemeltető:
Brüsszeli Magyar Ház Nonprofit Kft. – 1013 Budapest, Ybl Miklós tér 6. Magyarország